Skip to content
Kezdőlap » Két óriási lyuk jelent meg a Napon, melyek napszelet okoznak

Két óriási lyuk jelent meg a Napon, melyek napszelet okoznak

Két óriási lyuk jelent meg a Napon, melyek napszelet okoznak


A Napon az utóbbi időben két Föld-méretű lyuk is megjelent, ami arra utal, hogy hamarosan nagy erejű napszél éri majd a bolygónkat. Milyen hatásai lehetnek ennek? Fényesebb lesz tőle a sarki fény? Alábbi cikkünkben a kutatók válaszaival foglalkozunk.
Mindenekelőtt fontos megjegyezni, hogy a Nap egy nagy plazmagömb. A plazma a csillag belsejéből áramlik a felszínre, a folyamat során pedig mágneses mezőket hoz létre. A koronalyukak akkor keletkeznek, amikor a mágneses mezők kiszakadnak az égitestből és az űrbe lövellnek napszél formájában.

Nemrég csillagászok felfedeztek egy új koronalyukat, ami hozzávetőlegesen a Földnél 30-szor nagyobb. Ez szerencsére már kezd elfordulni az irányunkból, így más irányba bocsájtja ki a keletkezett napszelet, ellenben most egy másik lyuk is feltűnt, ami 18-20 Földnyi átmérőjű lehet. Ez a napokban hatalmas méretű napkitörést bocsájt majd a bolygónk irányába.

Ami még különlegesebbé teszi a jelenséget, hogy a hasonló lyukak általában a fő csillagunk sarkpontjai körül szoktak keletkezni. Azok szerencsésebb pozíciók, hiszen onnan mindig a világűr felé bocsájtják a felgyülemlett energiát. Most viszont a jelenség a Nap egyenlítője környékén képződött, tehát egyenesen a bolygónk irányába néz.

Egy kis videós ismertető a Nap koronalyukairól:

„Ennek a koronalyuknak az alakja nem igazán különleges. A helyzete azonban nagyon érdekessé teszi. Arra számítanék, hogy e hét péntek estéről szombatra virradó éjszaka körül némi gyors szél érkezik a Földre ebből a koronalyukból” — mondta Mathew Owens, űrfizika professzor.

A koronalyuk a napokban nagyjából 800 kilométeres sebességű napszelet bocsájthat ki. Szerencsére az emberiségre ez nem jelent veszélyt, a bolygónk körül keringő műholdakra, megfigyelőegységekre és egyéb elektronikai berendezésekre viszont annál inkább. A jelenség másik hozadéka a látványosabb sarki fény. Nyitókép: Shutterstock

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

289 000 Ft
Bérlés:
30 000 Ft / 2 hét
45 000 Ft / 4 hét

479 000 Ft
Bérlés:
35 000 Ft / 2 hét
55 000 Ft / 4 hét

1 299 000 Ft
Bérlés:
70 000 Ft / 2 hét
110 000 Ft / 4 hét

Ajándékok minden vásárlás mellé! ​
Bizonytalan? Próbálja ki bemutatótermünkben!
1094 BP, Páva utca 15-17.

Bérlés kaució nélkül!
Vásárolna, de nem egy összegben? 0% THM – 10 hónap kamatmentes hitellel is elérhető!